Mi a középkori filozófia:
A középkori filozófia a gondolatmenet és a filozófiai értekezések teljes halmaza, amely a Római Birodalom bukásától (Kr. U. 530) a reneszánszig (15. és 16. század) fejlődött ki.
A középkori filozófia fő kutatása a klasszikus filozófiából örökölt hiedelmek és a kereszténység dogmáinak kohéziója volt, bár a zsidó és az iszlám hiedelmek is nagyon fontos szerepet játszottak.
A középkori filozófia témái
Amikor megpróbáltuk összeegyeztetni a különféle vallási meggyőződéseket a filozófiával, természetes volt, hogy megpróbáltunk választ találni olyan kérdésekre, mint Isten természete, a hit és az értelem kapcsolata, valamint a szabad akarat és az isteniség mindentudása közötti kompatibilitás más kérdések között. témák, például az okozati összefüggés és a tudás határa.
A középkori filozófia számára azonban bonyolult volt összehangolni olyan kérdéseket, mint a megtestesülés vagy a háromság természete, amelyek a keresztény teológia alapját képezik.
Az egyetemesek problémája
A középkori filozófiában az egyetemesek problémájának arisztotelészi elképzelését örökölték, kijelentve, hogy az egyetemesek (az absztrakt, az ideák világa) léteznek, de nem különülnek el a sajátosságtól (a konkrétaktól, a dolgoktól, az egyénektől), amit más néven is ismertek "mérsékelt realizmus".
A skolasztikus időszakban azonban ennek a problémának a megoldása a nominalizmussal került előtérbe, amely azt állította, hogy az egyetemesek egyszerűen nem léteznek.
Isten létezése
A középkori filozófia nagy részét Isten legfőbb lényként, entitásként vagy igazságként való létezésének szentelték. Ehhez a szakrális szövegeket, az arisztotelészi logikát és az ontológiai érvet használták a válaszok megtalálásának fő módszereként.
Arisztotelészi logika
Mivel Arisztotelész a logika, mint a tudomány és a filozófia megközelítésének védelmezője volt, nagyon természetes volt, hogy a középkori filozófusok klasszikus arisztotelészi logikát állítottak be, mint legitim módot arra, hogy megválaszolják az idők által felvetett aggályokat.
E módszer szerint bizonyos szillogizmusok tanulása lehetővé tette az alany és az objektum helyes összekapcsolását, ezért hasznos eszköz lenne az ismeretek előállításához.
A középkori filozófia jellemzői
A középkori filozófiát erősen az isteni rend megközelítései jellemezték. A Biblia lett tehát a fő válaszforrás ezekre a kérdésekre. Az iszlám és a judaizmus szent könyvei azonban alapvető szerepet játszottak a vallási kérdések értelmezésében is.
Az új ismeretek generálásán túl a középkori filozófia feladata volt a klasszikus filozófiai megközelítések megmentése, újraértelmezése és alkalmazása. A neoplatonizmus megjelenése, amely mindenek felett az Egy vagy Isten létezését javasolja, és az arisztotelészi logika bevezetése az akkor kialakulóban lévő egyetemeken, erről számot ad.
A középkori filozófia szakaszai
A középkori filozófiának két nagy korszaka van: a patrisztika és a skolasztika.
Patrisztika
Megfelel annak az elsődleges szakasznak, amelyben a filozófiát vallási dogmákkal fogalmazták meg, főleg keresztényekkel. Ennek az időszaknak egyik legkiemelkedőbb képviselője Szent Ágoston volt, aki olyan áramlatot fejlesztett ki, amelyet manapság neoplatonizmusnak neveznek, és amely Platón művének keresztény szempontból történő újraértelmezéseként foglalható össze.
Skolasztika
Ebben a szakaszban, amely a 11. és 16. század között húzódik, megpróbálják ésszerűséggel magyarázni a keresztény kinyilatkoztatást. Az első egyetemek létrehozásának és az arisztotelészi tudományos módszer alkalmazásának szükségessége következménye a vallási vagy természetfeletti megközelítésekre adott válasz.
Santo Tomás de Aquino volt a skolasztikus szakasz egyik fő képviselője, amikor az arisztotelészi logikát bevezette a keresztény gondolkodásba.
A középkori filozófia és a zsidóság
A zsidóság alapvető kérdések megválaszolásával is foglalkozott a filozófia tükrében.
Ebben az értelemben Maimonides gondot fordított Arisztotelész logikájának integrálására annak bizonyítására, hogy a hit és az értelem között nincsen elválasztás, mivel a hitnek isteni eredete van, és az értelem az emberi tudáson alapul, amelyet viszont Istentől ered.
A középkori filozófia és az iszlám
Az iszlámban a neoplatonizmust és Arisztotelész gondolatait egyaránt alkalmazták a vallási aggodalmakra. Az arab és a berber nép érkezése az Ibériai-félszigetre műveinek latin és héber fordításainak köszönhetően hozzájárult a középkori filozófia gazdagodásához. Al-Kindi és Averroes voltak a középkori iszlám filozófia alapvető gondolkodói.
A középkori filozófia fő szerzői
Ezek azok a filozófusok, akiknek hozzájárulása hozzájárul a középkori örökség gazdagodásához.
Canterbury Anselm (1033-1109)
A filozófusok egyike volt a leginkább a neoplatonizmushoz. A filozófiát a hit megértésének segédágaként tekintette, nem pedig önmagában az ismeretek területére. Ezért a hit volt az egyetlen lehetséges igazság, és az ész volt alárendelve annak.
Ezenkívül a canterbury-i Anselmnek tulajdonítják az "ontológiai érv" megalkotását, amely Isten létét "úgy állítja be, mint akinek semmi nagyobbat nem lehet gondolni". Ha Isten a mentális síkon létezik, akkor a valóságban is létezik.
Aquinói Tamás (1225–1274)
Szakítva az augustinusi hagyománnyal (és általában a középkori filozófia nagyon jellemzője), hogy a hitet az értelem fölé kényszerítik, Aquinói Tamás úgy vélte, hogy a hit és az értelem a tudás két különböző területe. Helyet hagy azonban egy olyan közös térnek, amelyben a hit és az értelem összefügg.
Ockham Vilmos (1285-1349)
Egy lépéssel tovább ment elődeinél, azzal, hogy nemcsak a filozófia és a teológia létezését védte két önálló területként, hanem az is, hogy elválasztotta őket. Ockham Vilmos számára az ész az ember képessége, míg a hit az isteni kinyilatkoztatások mezejéhez tartozik, tehát ezek nemcsak különállóak, hanem ellentétesek is.
A középkori filozófia művei
Ezek a középkori filozófia legkiválóbb szövegei, mivel megpróbálták megválaszolni ennek az időszaknak a legnagyobb kérdéseit, különösen a vallási rend kérdéseire:
Proslogion (1078)
A canterburyi Anselm írta, Isten létezését javasolja az ontológiai érvelés révén. Ez a Monologion, előd munkája, amelyben az értelem útján próbálta bemutatni Isten létét.
Útmutató a megzavarodottak számára (1190)
Maimonides írta, aki azt állítja, hogy a hit és az értelem között nem létezik megosztottság, mivel mindkettő ugyanabból a forrásból származik: Istentől. Noha arabul írták, fordításai lehetővé tették, hogy a mű gyorsan ismertté váljon Európában, és olyan filozófusok számára lett befolyással, mint Aquinói Tamás.
Teológiai összeg (1274)
Ez a teológia egyik legfontosabb műve, és hatással volt a középkori filozófia fejlődésére. Ott Aquinói Tamás különféle kérdésekre válaszol kategóriákba sorolva: Isten, az emberi cselekedet, teológiai erények, Krisztus megtestesülése, szentségek. A mű további kérdéseket tartalmaz, amelyekre a tanítványai válaszolnak, mivel a szerző meghalt, mielőtt befejezte munkáját.
